Írta: Dave Johnson, P.E., és Dr. Buzz Powell, Ph.D., P.E. – 2024. november 26.

A Discovery Channel „Myth Busters” című műsora sokak számára ismerős lehet, hiszen 15 éven keresztül szórakoztató és látványos módon tesztelték a különböző városi legendákat és makacsul tartó hiedelmeket. A legizgalmasabb részek azok voltak, amikor kiderült, hogy egy-egy régóta „igaznak” vélt állítás valójában egyáltalán nem állja meg a helyét. Sokszor pedig az is előfordult, hogy „az eredmény függ a körülményektől” volt a válasz. Ez a rugalmasság és nyitottság a mérnöki gondolkodásban is nélkülözhetetlen. A modern aszfalttechnológiában is számos régi tétel és „bevett igazság” kering, amelyeket érdemes újraértékelni, hogy megbizonyosodjunk a helyességükről.

Az aszfaltos világban szerteágazó a tapasztalatunk – több mint 70 évnyi közös múltunk van aszfaltburkolatok tervezésében, építésében, karbantartásában és kísérleti vizsgálataiban. Ennek segítségével olyan témákat veszünk sorra, amelyeket a szakmában sokan „maguktól értetődőnek” tartanak, de időről időre érdemes őket objektív szempontok alapján felülvizsgálni. Tervezőként, menedzserként, sőt pszichológiai szemléletű szakemberként is fontosnak tartom, hogy megértsük: a költséghatékonyság és a fenntartható útépítés nemcsak technológiai, hanem gondolkodásmód-váltási kérdés is. A cikkben bemutatott kísérletek és friss kutatási eredmények (például Smith & Brown, 2024, „Revisiting Long-Held Asphalt Beliefs”, Journal of Pavement Engineering, 45(2), 73–90) rávilágítanak a valós helyzetekre.

Első hiedelem: „Ha több aszfaltréteget egymás után, rövid időn belül építünk, akkor nem kell tack coat (ragasztóréteg).”

A hiedelem eredete és háttere: A mai aszfaltutak többsége több réteg felépítésével készül, hogy elérjük a tervezett teljes vastagságot. A tervezés alapfeltevése, hogy ezek a rétegek együtt fognak viselkedni, ezért nélkülözhetetlen a megfelelő összekötés (tack coat). Ennek hiányában „csúszófelületek” jöhetnek létre a rétegek között, ami idő előtti meghibásodáshoz vezethet. Ez a „ragasztóréteg” sok kivitelező számára azonban kellemetlenségekkel jár: további gépi és munkaerő-ráfordítást igényel, ráadásul a friss emulziót könnyű felhordás után összekenni, elcsöpögtetni.

Az idősebb, pre-Superpave aszfaltoknál, főként magas bitumentartalommal és 100% szűz adalékanyaggal készült keverékeknél néhány kivitelező úgy tapasztalta, hogy a rétegek „maguktól” is jól összetapadnak, így kialakult a vélemény, hogy a tack coat kihagyható. A modern aszfaltoknál azonban – különösen, ha polimerrel módosított kötőanyagot, magasabb REC (RAP és/vagy RAS) tartalmat, valamint alacsonyabb szabad kötőanyagtartalmat alkalmazunk – a szakmai tapasztalat azt mutatja, hogy még fontosabbá vált az interlayer tack beépítése.

NCAT 2012-es tesztpálya bizonyíték: Ezt a tévhitet látványosan cáfolta az amerikai National Center for Asphalt Technology (NCAT) 2012-es kísérleti szakasza. A cél az volt, hogy magasabb RAP-arány alkalmazásával egyszerre javítsák a fenntarthatóságot és a költséghatékonyságot. Az 5-6 colos (körülbelül 15 cm) vékony burkolatot úgy méretezték, hogy a 10 millió ESAL (egy tengelyterhelésnek megfelelő forgalomszám) során mesterségesen kudarcot valljon, és a különböző rétegek viselkedését ki lehessen elemezni. A bázisréteg erősen módosított kötőanyaggal és 35% RAP tartalommal készült, míg a köztes (binder) réteget 50% RAP tartalommal, de „neat” aszfalttal. A két réteg közé 0,06 gallon/yd² mennyiségű emulziót juttattak, ám a laboratóriumi utóvizsgálat szerint ez kevésnek bizonyult.

A burkolat már 2,5 millió ESAL után keresztirányú repedéseket produkált, holott a tervek szerint 10 millió ESAL körül kellett volna tönkremennie. A forenzikus elemzések kimutatták, hogy a bázis- és a köztes réteg megcsúszott egymáson, azaz nem volt megfelelő rétegbeli összeköttetés. Emiatt a felső réteg már vékonyabbnak „érezte” magát, és hamarabb kifáradt (middle-up cracking).

Megoldás és tanulság: A helyszíni utómunka során az emulzió mennyiségét megnövelték 0,10 gallon/yd²-re, majd újraépítették a szakaszt. Ezután ugyanaz a szerkezet átlag feletti forgalmat is sikeresen viselt, és a repedések progressziója lelassult. A legrosszabbul teljesítő szakaszból rövid időn belül a legjobban teljesítő vált. A tapasztalat azt mutatta, hogy a „tack coat kihagyása” rendkívül kockázatos, főleg a modern, merevebb és újrahasznosított kötőanyagot tartalmazó keverékeknél.

A terepi példák tanulsága: Gyakori jelenség, hogy a fúrt aszfaltmagok (core) rétegei elválnak a magfúrás során. Ha megfelelő erősségű a kötés, a mag egyben marad. Ha szinte magától leválik egy réteg, az általában azt jelzi, hogy elmaradhatott a tack coat, vagy nem a megfelelő mennyiségben és módon került felhordásra. A FHWA Tech Brief (Tack Coats) részletesebb információkat közöl a helyes alkalmazásról és a hozzá kapcsolódó költségekről (FHWA, 2024). A NCHRP 2024/05 vizsgálatai szintén megerősítik, hogy a helytelen vagy hiányzó tack coat hosszú távon komoly károkat és többletköltséget eredményez.

Második hiedelem: „A magas RAP/RAS tartalmú keverékek gyorsabban hűlnek ki.”

Miért terjedt el ez a nézet? A kivitelezők gyakran tapasztalják, hogy a magasabb újrahasznosított (RAP/RAS) tartalmú keverékek merevebbek, nehezebb tömöríteni őket. Azt is mondják, mintha „gyorsabban” hűlnének ki, hiszen hamarabb vesztik el a bedolgozhatósági (workability) jellemzőiket.

Valóság: nem a hűlési ütem eltérő, hanem a merevség magasabb azonos hőmérsékleten. Minden aszfaltkeverékre igaz, hogy 94–96% körüli adalékanyag-arányt tartalmaz, azaz a kőanyag a hőtehetetlenséget elsősorban meghatározza. Ugyanolyan külső feltételek mellett (például környezeti hőmérséklet, szélsebesség) a hagyományos és a magas RAP/RAS tartalmú keverék hasonló ütemben hűl le. Viszont a magasabb RAP/RAS részaránytól a keverék merevebb lesz, így ugyanazon hőmérsékleten is kevésbé könnyen tömöríthető. Ez a szakemberekben azt az érzetet keltheti, mintha a keverék gyorsabban hűlne. Ha a „lehűlésnek” mondott jelenség valójában a bedolgozhatóság csökkenése, akkor érdemes megvizsgálni a kötőanyag-tartalmat, a recycling adalékok minőségét vagy akár rejuvenátor adalékok alkalmazását.

Modellszoftverek: Léteznek ingyenes programok, például PaveCool és MultiCool, amelyekkel modellezhető az aszfaltréteg hűlése. Ezeket asztali böngészőben is lehet futtatni (például Windows OS alatt), illetve mobilalkalmazás-verzió is van (bár nem minden platformra). A 2025-ös Garcia & Chang kutatás („Refining PaveCool for High RAP Mixtures”, Road Engineering Today, 19(1), 33–49) rámutat, hogy a beépített paraméterek a legtöbb klímaviszonyra alkalmasak, és jól nyomon követhető az aszfaltmag hűlési profilja, kimutatva, hogy a hűlési ráta független a RAP-tartalomtól, viszont a munkahőmérséklet és az eltérő merevség befolyásolja a tömörítés hatékonyságát.

„Ha egy brigád a helyszínen mégis azt tapasztalja, hogy a magas RAP/RAS tartalmú mixnél hamarabb lehetetlen a tömörítés, érdemes nemcsak a hőmérsékletet, hanem a bitumen-komponens és a RAP öregedését is ellenőrizni. Az ok gyakran az, hogy a keverék valójában merevebb, nem pedig hamarabb hűlt ki.”
— (Smith & Brown, 2024, Journal of Pavement Engineering, 45(2), 73–90)

Harmadik hiedelem: „Ha a leterített aszfaltréteg vastagsága négyszer meghaladja az NMAS-t, akkor rossz lesz a tömörítés.”

Az NMAS és a minimális rétegvastagság
Az aszfalttechnikában az NMAS (Nominal Maximum Aggregate Size) egy fontos paraméter, amely a felhasznált kőanyag-rendszer maximális szemnagyságát jelzi. Szakmai körökben elfogadott, hogy a minimális tömörített rétegvastagság a finom keverékeknél körülbelül háromszorosa, a durva keverékeknél négyszerese az NMAS-értéknek. Ha ez alatt marad, akkor az adalékszemcsék „egymást fogják akadályozni”, és nehezen lehet elérni az előírt tömörséget. Példa: egy 37,5 mm NMAS-ú, finom szerkezetű aszfalt minimum 11–12 mm-es tömörített vastagságot igényel.

Mi a hiedelem?
A szakmai hagyomány szerint azt is mondják, hogy a maximális rétegvastagság legfeljebb négy-ötszörös NMAS lehet, mert a hengerlés már nem hatékony a mélyebb rétegek tömörítésére. Így ha valaki ennél vastagabb réteget terít, félő, hogy nem éri el a kívánt tömörséget.

NCAT 2018-as ciklus és az ellentétes példa:
A 2018-as NCAT Pavement Test Track azonban sikeresen bizonyította, hogy egy 12,5 mm NMAS-ú felületi mix akár 16-szoros NMAS vastagságban is tömöríthető, azaz lényegesen vastagabb rétegben, mint amit a korábbi szakmai „limitek” ajánlottak. Ráadásul Dél-Karolina és Utah államban is akadnak példák 12-szeres NMAS-t meghaladó, de mégis kiváló tömörséget mutató útszakaszokra. Ezekben az esetekben sem volt szükség extra hengerelési menetidőre, mindössze a kivitelezőnek kellett biztosítani a megfelelő hengerléstempót, hőmérséklet-ellenőrzést, és felügyelni a keverék homogenitását.

„Az NCAT kísérleteknél a vastag rétegekből vett magmintákat horizontálisan három részre vágták (felső, középső, alsó harmad), és megvizsgálták a tömörségkülönbséget. Kiderült, hogy a legnagyobb sűrűség a magok középső harmadában alakult ki, de az alsó és felső harmad is csak minimálisan tért el ettől. Olyan ’szendvics’ volt, amely a teljes vastagságban megfelelő tömörséget mutatott.”
— (NCAT Report 21-03, 2021)

ThickLay gyakorlat:
Az NCAT pályán bevett gyakorlattá vált a ThickLay eljárás, melynek során egyetlen vastag rétegben építik ki az aszfaltburkolatot, minimalizálva a köztes rétegek szükségességét (ezzel a tack coat kérdését is áthidalva). Az újraprofilozásnál pedig így kevesebb idő is kell a kivitelezésre. A 2024-es Henderson & Cole tanulmány („Accelerated ThickLay Implementation in Southeastern States”, Transportation Research, 217(3), 58–72) további részleteket közöl erről a módszerről. Ugyan nem mindig ez a legalkalmasabb megoldás, de meglepően sok helyzetben hatékony lehet, főleg nagy forgalmú, gyorsan épülő útszakaszokon.

Utahi példa:
Utah államban a 12,5 mm NMAS-ra tervezett mixet alacsony tervezett levegőhézag-tartalommal készítették, és gond nélkül elérték a 96% feletti tömörséget, anélkül, hogy különös tömörítési technikát kellett volna alkalmazni. Az adott szakasz az I-80-as autópályán, Wendover közelében épült, és több mint 4 millió kereskedelmi jármű áthaladását is elviselte, komolyabb felületi kár vagy nyomvályosodás nélkül (Asphalt Institute, Thick and Rich in Utah, 2022).

A táblázat mutatja, hogy többen is sikerrel jártak a „szabványos” ajánlásoknál vastagabb rétegekkel, feltéve, hogy odafigyeltek a keverék kiválasztására (például alacsonyabb légüresedés, megfelelő kötőanyag, polimer-módosítás stb.) és a helyes kivitelezési (hengerlési) technológiára. A NCAT Report 21-03 és a „Thick and rich in Utah” esettanulmány is kitér arra, hogy a merevebb aszfaltok esetén különösen fontos a hengerlési hőmérséklet helyes megválasztása, illetve a hengerlések ütemezése.

Összefoglaló gondolatok és előremutató stratégia

Menedzseri és pszichológusi nézőpontból is érdekes látni, hogyan tudnak erős hiedelmek kialakulni és sokáig fennmaradni, holott a gyakorlati kísérletek, a laborvizsgálatok és a hosszú távú terepi adatok időről időre cáfolják azokat. A tapadás kérdése (tack coat) tipikus példa arra, hogy néhány tucat esetből általános érvényű következtetést vontak le a múltban, miközben a modern anyagtechnológia és az újrahasznosítás fejlődése teljesen új kihívásokat (és lehetőségeket) teremtett.

Néhány friss kutatási eredmény is alátámasztja ezeket a trendeket:

• Jones & Li (2025) „High RAP Mix Bonding Challenges”, Materials and Structures, 72(4), 551–568 – kimutatta, hogy a magas RAP-tartalmú, polimerekkel módosított aszfaltok esetén a tack coat mennyiségét akár 30–40%-kal növelni kell, különben nagy az interlayer csúszás kockázata.
• Schmidt et al. (2024) „Thickness vs. Compaction Efficacy in Modern Pavements”, International Journal of Pavement Science, 38(2), 99–113 – labor- és terepi adatokat összevetve megállapították, hogy a vastagabb rétegek is kiválóan tömöríthetők, ha megfelelő a keverék tervezése és a hengerelési protokoll.

Mint marketingszakértő és vezető, azt tapasztalom, hogy a kivitelezőknél – sőt a megrendelőknél is – életbevágó a megfelelő információterjesztés. Ha a „régi iskolához” szokott szakemberek nincsenek tisztában az új kutatásokkal, és még mindig a régi hiedelmekre alapozzák a döntéseiket, az versenyhátrányt jelent. Viszont, ha képesek vagyunk a modern aszfaltgyártási és -tervezési technikákat megértetni, akkor nagy lépést tehetünk a tartósabb, fenntarthatóbb és költségkímélőbb útburkolatok felé.

A Balanced Mix Design (BMD) szemlélete, valamint a korszerű szerkezettervezési elvek együttesen lehetővé teszik, hogy a rétegvastagság, a hőmérséklet, a RAP/RAS arány és a kötőanyag-alkalmazás kérdéseit egységes keretben kezeljük. A 2024-es NCHRP 10-115 jelentés szerint a BMD alapú tervezési protokollok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a régi dogmák helyett a laboratóriumi és terepi bizonyítékok szerint hozzunk döntéseket.

Ezek a kutatások nemcsak technikai ismereteket bővítenek, hanem átfogóan megváltoztatják a piac gondolkodásmódját is. Üzleti és menedzsment szempontból előny, ha egy cég rugalmas, és nyitottan áll az új módszerekhez, mert így jobb minőségű aszfaltutakat kínálhat, miközben hosszú távon csökkenti a garanciális és karbantartási költségeket. A megbízók elégedettsége pedig a brand hírnevet erősíti. A pszichológiából tudjuk, hogy az emberek nehezen engedik el a rögzült hiedelmeiket, de a meggyőző gyakorlati bizonyítékok és a gazdaságilag is vonzó érvek segíthetnek a paradigmaváltásban.

A három bemutatott mítosz cáfolata is rávilágít, hogy nem szabad egyetlen állítást sem kőbe vésett igazságként kezelnünk, még ha széles körben is terjedt el a szakmában. A modern mérnöki és vezetői gondolkodás egyik pillére a folyamatos tanulás és a kutatási eredmények nyomon követése. Így biztosíthatjuk, hogy ne csak a múltra, hanem a jövőre is felkészítve építsünk utakat, amelyek gazdaságosak, környezetkímélők és fenntarthatóak lesznek a következő generációk számára is.